Rába – Duna – Vág ETT

2011-ben megalakult csoportosulásunk egy önállóan gazdálkodó, jogi személyiséggel rendelkező, önkormányzatokból álló nonprofit gazdálkodó szervezet. Tatabányai székhelyű Társulásunk jelenleg öt tagot foglal magába: az alapító Nagyszombati Kerületi Önkormányzatot, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzatot és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatot, valamint a 2015-ben csatlakozó Pozsonyi Kerületeti Önkormányzatot és Pest Megye Önkormányzatát.

Célunk, hogy a gazdasági, a szociális és a területi kohézió megerősítése érdekében tagjaink között előmozdítsuk a határokon átnyúló együttműködést – kooperációs programok és projektek által. Feladataink ellátása során a jogszabályi előírások betartásával, céljaink veszélyeztetése nélkül a térség versenyképességére irányuló gazdasági tevékenységet is folytathatunk, illetve feladataink ellátásához szükséges intézményeket hozhatunk létre és működtethetünk.

S hogy miért olyan fontos ez? Nemzeteink sokáig együtt, majd egymás mellett éltek. Most újra lehetőséget kaptunk arra, hogy együtt dolgozhassunk, mely közös munka jogi kereteit az európai területi együttműködési csoportosulás adja. A Rába – Duna – Vág ETT azonban nemcsak lehetőség, hanem felelősség is Magyarország és Szlovákia számára. Eszköze annak, hogy közös fejlesztéseket valósítsunk meg, s a Duna mindkét oldalán emeljük a lakosság életszínvonalát.

BŐVEBBEN >>

Elnyert pályázataink:

TAPE: Food Industry

A Food Industry (kód: SKHU 1701/3.1/110) foglalkoztatási célú térségi akcióterv (TAPE) célja a fenntartható és…...

RDV ETT működési és fejlesztési támogatásai

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: Minisztérium), az Európai Parlament és a Tanács az európai…...

The Small Project Fund for the Western Programming Area – Priority Axis 4

Projektazonosító: SKHU/1701/4.1/004 Projekt címe: The Small Project Fund for the Western Programming Area - Priority…...

The Small Project Fund for the Western Programming Area – Priority Axis 1

Projektazonosító: SKHU/1701/1.1/002 Projekt címe: The Small Project Fund for the Western Programming Area - Priority…...

Social inclusion and Empowerment of youth through Support to development of LCs in eco production

A modern társadalom aggasztó jelensége a foglalkoztatás gyors csökkenése. A fiatalok munkalehetőségei nem megfelelőek, közülük…...

Silver economy

Projektazonosító: SKHU/1601/4.1/164 Projekt címe: Silver Economy Projekt rövid címe: Silver economy Vezető partner: Rába -…...