A Baross Alapítvány által elindított Gazdaságfejlesztési Párbeszéd című fórumsorozat 2018-as megnyitóját rendezték meg május 2-án a Tiszti pavilon dísztermében, Komáromban. A rendezvényen több tucat helyi és környékbeli kis- és középvállalkozó és gazdálkodó vett részt. A Komáromban megrendezett esemény volt az első állomása annak a fórumsorozatnak, amelyen a dél-szlovákiai régiókban tevékenykedő vállalkozók mindennapi megpróbáltatásaira keresik a megoldást, illetve a „Baross pályázatok” során kiosztott támogatások vállalkozói szemmel megítélt szükségességéről, mértékéről, formájáról is kérdezték a fórum résztvevőit. Iván Tamás, a Baross Alapítvány ügyvezetője részletesen ismertette az első kör eredményeit. A felvidéki gazdaságélénkítő csomag keretében az első körben felvidéki kis- és középvállalkozók támogatására a magyar kormány által jóváhagyott több mint 5 milliárd forint került szétosztásra. Iván Tamás kiemelte, több mint 90 %-os volt a sikeresség, a beérkezett 1646 pályázatból 1521 részesült támogatásban. Ezt követően Farkas Iván, az MKP alelnöke, aki egyben a Baross Gábor Terv szerkesztőbizottságának elnöke hangsúlyozta, szükséges, hogy visszajelzéseket kapjanak a gazdáktól, vállalkozóktól azzal kapcsolatban, hogy a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program még eredményesebb, hathatósabb támogatási forma legyen. Majd Menyhárt József, az MKP elnöke hangsúlyozta, mivel a támogatás rólunk szól, nekünk magunknak kell kitalálnunk, hogy a különböző régiókban hogyan és miként lehet a helyi kis- és középvállalkozókon, valamint a gazdákon segíteni. Mivel az érdeklődés a pályázók részéről tartósan fennáll, ezért a továbbiakban is lesz gazdaságélénkítő csomag a Felvidéken is. A rendezvényem meghívottként részt vett Vasi Emma, a RDV ETT igazgatója is.