2018. szeptember 7-én (Nesvady) – „Kombi-konferencia”. Két ország kilenc települése vesz részt annak a határon átnyúló kerékpárkölcsönző rendszernek a kiépítésében, amely 1,9 millió euróból valósul meg 2019-ben. A KOMBI projektről Naszvadon rendeztek szakmai konferenciát. A projekt keretében 13 kerékpárkölcsönző állomást alakítanak ki az érintett projektterületen. A KOMBI célja az, hogy az érintett térség településeit kerékpáros közlekedéssel is összekösse, a projekt rugalmasságát pedig az adja, hogy a benne szereplő települések mindegyikén ki lehet bérelni, valamint le is lehet majd adni a bicikliket. A rendezvényen Popovics György a Társulás társelnöke és Vasiová Ema, igazgató asszony képviselte. Popovics György hangsúlyozta, hogy a térségben a bakancsos, a szakrális és a kerékpár turizmust kell erősíteni. Ezekre építve lehet elérni, hogy ne csak áthaladjanak a turisták az érintett területen, hanem megálljanak és szétnézzenek.