2017. március 2-án, Komáromban, a Tiszti Pavilon Konferenciatermében „Partnerkereső Fórum“ című rendezvényre került sor, amely a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás (SK), az RDV ETT és a HACS Alsó-Csallóközi Társulás (SK) partnerségi együttműködésben valósított meg a Szlovák Köztársaság Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériuma támogatásának köszönhetően. A rendezvény a „Partnerségek építése a Vág – Duna – Ipoly határmenti régió fejlesztéséért“ című pályázat része volt. Az eseményre több mint 130-an regisztráltak.

A rendezvény célja az volt, hogy hozzájáruljon a határon átnyúló együttműködéshez, illetve tájékoztassa a településeket, különböző civil szervezeteket és vállalkozásokat az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program potenciáljáról és lehetőségeiről a magyar – szlovák határon átnyúló együttműködés terén. A résztvevők megoszthatták egymással projektelképzeléseiket, hasznos ötleteket szerezhetnek a megfelelő partnerek felkereséséhez és a közös határon átnyúló akciótervek összeállításához. A délelőtti szakmai előadásokat követően délután szakmai ötletbörzére került sor, ahol rengeteg kiváló pályázati ötlet hangzott el. A rendezvényen előadást tartott az RDV ETT igazgatója a KPA-ról.